Günter Grass beismerése

Egy kínos beismerés margójára

Szubjektív olvasat – ítélkezés nélkül

Nem ítélkezve, halkan és tárgyszerűen. Günter Grass, Nobel-díjas német író, a Bádogdob, a Katz und Maus, a Kutyaévek, az Én évszázadom és a Ráklépésben világhírű szerzője a napokban beszélt először arról, hogy a háború utolsó hónapjaiban a Waffen SS tagja volt.

Azért írom, hogy nem ítélkezve, mert tanulom, milyen úgy élni, hogy az ember nem ítél. Sem önmagát, sem másokat. Mondhatom, nem könnyű. Mert ilyenkor elveszítjük a viszonyítási pontokat, mert könnyebb felmentést keresni önmagunk hibáira, tévedéseire, gonoszságára vagy tökéletlenségeire akkor, ha a másikat akarva- akaratlanul rosszabbnak, álnokabbnak, hazugabbnak, tisztátalanabbnak látjuk, mint önmagunkat. Nem könnyű úgy, hogy az ember tudatosan igyekszik önmagán dolgozni, fokról fokra igyekszik a tőle telhető legnagyobb körültekintéssel megfigyelni a külvilág dolgait, tudva, hogy a világnak akkor tudunk valóban segíteni, ha képesek vagyunk előbb, amennyire tudunk, rendet teremteni önmagunkban.

Nem szeretnék párhuzamot vonni Günter Grass beismerése és a hazai ügynökügyek között, nem ismerem sem a részleteket, sem a körülményeket, sem a szándékokat, nem tudom, az egyes esetekben mi miből következett és mi felé tartott. Azt sem könnyű megmondani, létezik-e valódi művészet megélés, tapasztalat és fájdalom nélkül.

Tény, hogy Günter Grass íróként, szobrászként, grafikusként, a német szociáldemokrácia egyik legnevesebb személyiségeként markánsan állást foglal aktuális politikai és közéleti kérdésekben, véleménye, határozott fellépése az ötvenes évek óta újra és újra óriási viharokat kavart Németországban. Ezzel együtt szinte minden szóba jöhető díjjal kitüntették, nemcsak hazájában, hanem külföldön is. Ha szól, véleménye nagyon sok emberhez jut el.

A háború utáni német írónemzedék, majd az ötvenes évek közepétől a Gruppe 47 baloldali művészcsoport tagjaként műveinek egyik alapmotívuma a németek és a háború viszonya, a múlttal való szembenézés, a bűnök feltárása és feldolgozása. Eddigi életrajzaiból úgy lehetett tudni, hogy Grass előbb a Hitlerjugend tagja volt, majd 1944-ben, 17 évesen kapott behívót, és Bajorországban, légvédelmi kisegítőként teljesített szolgálatot. Később amerikai hadifogságba esett. A szolgálatról most kiderült, hogy valójában a Waffen SS egyik alakulatát jelentette, amely tényt évtizedeken keresztül magában tartott, hogy szeptemberben megjelenő új könyvében valljon majd a miértekről, a hallgatás okairól és áráról.

Utóbbit azért említem, mert ott, ahol az embert önnön múltja várja, legyen szó közelmúltról, vagy régmúltról, bizony ilyen vagy olyan formában, de árat kell fizetni. Ez a dolgok rendje. A megtisztulásnak ára van, a bocsánatkérésnek ára van, a továbblépésnek ára van. Sokszor tapasztalom, hogy hajlamosak vagyunk embert és embert különböző szemüveggel szemlélni, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az ismertség, a kitüntetett figyelem, a gazdagság, a művészi vagy bármilyen más tehetség mentesíti az embert emberi mivolta alól. Ezt sugallja minden körülöttünk, ebbe a szemléletbe növünk bele, olyan szavakkal ágyúznak bennünket, és persze mi is önmagunkat, hogy kisember, nagyember, sztár, vezető, vezetett, döntéshozó, véleményalkotó és még ki tudja mi minden más, ami végülis érthető, csak úgy, ahogy van, félrevezeti azt is, aki mondja, és azt is, akinek mondják.

Mert hát, mit tegyünk, bármennyire is szeretné az ember, hogy más éljen helyette, más gondolkodjon helyette, más döntsön helyette, más hibázzon helyette, más viselje helyette a felelősséget, bizony van egy tartomány, ahol nekünk magunknak kell odaállni, és felelősséget vállalni a gondolatainkért, szavainkért és tetteinkért. Ahol nekünk magunknak kell élni, tapasztalni, látni és hallani, nekünk magunknak kell felülemelkedni, kimondani és megbocsátani a múltat, ahol nekünk magunknak kell Günter Grass alakjába bújni és feltenni a kérdést, mit tettem volna én, ha akkor és ott, abban a helyzetben vagyok, mint ő.

És miután így tettünk, azt is megkérdezni önmagunktól, mit teszek én a saját életemben a megtisztulásért, azért, hogy elengedjem, amit el kell engednem, hogy megbocsássak, és bocsánatot kérjek, igen, hogy én képes vagyok-e felvállalni azt a bizonyos végső áldozatot, vagyis megfizetni a megtisztulás árát, legyen szó arról, hogy világhírű művészként lépek a nyilvánosság elé, vagy arról, hogy akár évek vagy évtizedek múlva magánemberként állok szeretteim, anyám, apám, testvérem, barátom, feleségem, vagy mások elé, és azt mondom, bocsássatok meg nekem azért, amit egykor veletek tettem, és amiért elétek állni eddig nem volt bátorságom.

Valódi tapasztalati ereje, valódi értéke ennek lesz. Nem Günter Grasshoz, közélethez, politikához, közvélekedéshez, médiához, mindenféle külső értékítélethez képest, hanem önmagamhoz, a saját életfeladataimhoz képest. Merthogy a világ dolgai, a zaj, mások tapasztalatai, film, könyv, hang, játék, művészet, politika, vallás után így is, úgy is ott vár ránk a csöndben a saját életünk, a saját lelkiismeretünk, ha máshol nem hát este az ágyban, villanyoltás után.

kultúra - irodalom - könyv - filmek - honlap-seo és marketing pr-cikk linképítés

Balla D. Károly az interneten | Minden Könyvek - Balla D. Károly liberális kultblogja | Keresőmarketing és Google keresőoptimalizálás: honlap-seo és pr-cikkes linképítés